Bevezetés, célkitűzés

A természeti környezet nem csak egyes településeken belüli műszaki létesítményekre hat, hanem a településeket összekötő vonalas infrastruktúrára is. Ez legkönnyebben a köz- és vasútvonalak esetében figyelhető meg, de hatással van pl. villany, víz, szennyvíz, gázvezetékek építésére is. Míg az utóbbiak futásiránya alig befolyásolja megépülésük után a lakosság életét, addig az előbbiek nap, mint nap hatással vannak rá.

De vajon hogyan tudjuk konkrét adatokkal is bizonyítani, hogy a geológiai, morfológiai, talajtani stb. viszonyok meghatározták, vagy legalábbis erősen befolyásolták egyes útvonalak futását a múltban? A különböző történelmi korokban készült térképek tanulmányozása már sejteni enged néhány általános következtetést, azonban számszerű adatok szerzéséhez a térinformatika módszeréhez kell nyúlnunk. A vizsgálatunk célja tehát az volt, hogy földrajzi információs rendszer segítségével adatokat kapjunk egy DK-dunántúli mintaterületen az útvonalak és a természeti környezet kapcsolatáról (1. ábra).

1. ábra. A vizsgált tájak (szerk. Gyenizse P.)

1– Mecsek-hg., 2 – Villányi-hg., 3 – Zselic, 4 – Mecsek és Villányi-hg. közötti dombság,5– Dráva-ártér és a Fekete-víz síkja (a Pécsi-félmedencével és a Nyárád-Harkányi löszvidék egy részével),6 – a vizsgált terület határa, 7 – országhatár

A vizsgálatba öt, különböző természetföldrajzi adottságokkal rendelkező DK-dunántúli tájat vontunk be, melyek összterülete 3676 km². Ezek: a Mecsek-hg. nagyobb kiterjedésű és a Villányi-hg. kisebb kiterjedésű középhegységi térszínei; a Zselic és a Mecsek és Villányi-hg. közötti dombság magas, illetve alacsonydombsági területe; valamint a Dráva-ártér és a Fekete-víz síkja. Fontosnak tartottuk, mind az öt szomszédos táj bevonását a vizsgálatba, mivel a különböző természeti adottságok más-más előnyöket és hátrányokat biztosítottak a közlekedési útvonalak számára. A tájak és az egész vizsgált terület határát a Baranya megye természeti földrajza c. monográfia alapján jelöltük ki (Lovász Gy. 1977).

A vizsgált terület közlekedési útvonalainak fejlődése

Az útvonalakat kialakító emberek, társadalmak minden esetben próbáltak igazodni a minimális energiaráfordítás elvéhez, azaz egy bizonyos cél eléréséhez a legkisebb ellenállást mutató térszíneket választották ki. A különböző korokban készült térképek tanulmányozása után levonhatjuk azt a következtetést, hogy a főútvonalak ugyanúgy elkerülik a magasra kiemelt és nagy relieffel rendelkező területeket, mint a mocsaras terepet. A hegységekben főleg a legalacsonyabb, míg a mocsaras, víz által fenyegetett területeken a legmagasabb térszíneken jöttek létre. Ha lehetőség van rá az alacsony dombsági, valamint a hegylábi területeken futnak. A vizsgált terület főútvonalai már a római kortól kezdődően jobbára a ma is ismert helyen húzódtak (2. ábra).

2. ábra. A vizsgált terület fő közlekedési útvonalai a vasútépítések előtt

(Erdősi F. 1980 és Fülep F.-Sz. Burger A. 1979 alapján szerk. Gyenizse P.)

Erdősi Ferenc kutatási alapján elmondhatjuk, hogy a Dél-dunántúli út- és vasúthálózat fejlődésének négy szakasza volt (Erdősi F. 1980). Az első, leghosszabb időszak az őskortól a XIX. sz. közepéig tartott. Ekkor a túlnyomóan kiépítetlen és gazdaságilag kis jelentőségű közutak voltak meghatározóak. A második időszak a XIX. sz. közepétől az I. világháborúig tartott. Erre a vasútvonalak térhódítása a jellemző, ami a gazdasági élet fellendülését, az áru- és személyszállítás forradalmát jelentette. A két világháború között (harmadik szakasz) a közutak minősége és jelentősége már elérte a vasutakét, és a II. világháború óta (negyedik szakasz) át is vették a vezető szerepet. Minket elsősorban az első két időszak érdekel, mivel a köz- és vasútvonalak futásiránya ekkor került kijelölésre.

A különböző időszakokban készült térképek és irodalmi adatok alapján elmondhatjuk, hogy a mai legfontosabb közút – a 6-os elsőrendű főútvonal – már évezredek óta a Zselic és a Mecsek D-i lábánál fut (Erdősi F. 1978, 1980; Fülep F.-Sz. Burger A. 1979; Krauter Gy. 198?; T. Mérey K. 2000). Hasonlóképpen természet-földrajzilag meghatározott irányban fut a mai 66-os és 611-es másod-, illetve harmadrendű főút. Ezek vonalát az Árpád-tetői nyereg, a Mánfai-víz, majd a Baranya-csatorna és a Gödrei-vízfolyás völgye determinálta. A Szigetvár-Kaposvár közötti 67-es főút vonala is meghatározott az Almás- és a Zselic-patak völgye által, ami (kis eltéréssel) már a római kori útvonalra is igaz volt. A Mecsek és Villányi-hg. közötti dombság mérsékelt tagoltságával már nem szabta meg máig hatóan a fő közlekedési utak futását. Így a mai 57-es és 58-as főút kis mértékben eltolódásokat mutat a római koriakhoz képest. A fontosabb, nagyobb forgalmú közutak nagyrészt elkerülték a Mecsek és a Villányi-hg. kiemelt tömbjét. A mocsaras Dráva-ártéren csak kisebb jelentőségű útvonalak jöttek létre, amelyek egyértelműen az Ormánság magasabb térszíneit részesítették előnyben.

A vasútvonalak, melyek a XIX sz. derekától (1857 – Pécs-Mohács, 1868 – Pécs-Barcs, 1870 – Villány-Magyarbóly-országhatár, 1873 – Dombóvár-Szászvár-Bátaszék, 1882 –Dombóvár-Pécs, 1895 – Szentlőrinc-Sellye-Drávasztára-Zaláta, 1897 – Godisa-Komló, 1900 – Szigetvár-Kaposvár, 1910 – Siklós-Beremend, 1911 – Pécs-Bátaszék, 1912 – Siklós-Harkány-Zádor, 1912 – Harkány-Drávaszabolcs, 1913 – Pécs-Harkány) kezdtek kiépülni a vizsgált területen, még kevésbé tudtak megbirkózni a szintkülönbségekkel, mint a közutak (Pakucs B. 1934). Nyomvonaluk megtervezésekor azonban már nem volt annyira meghatározó a domborzat és vízrajz, mint a közutaknál. Építésük óriási természetátalakítással járt (töltések, bevágások, alagutak, hidak), az ember igényeihez formálta a terepet (Erdősi F. 1975).

A természeti környezet adottságaihoz legjobban alkalmazkodó útvonalak modellezése térinformatikai módszerekkel

Ugyan már a különböző korokban készült térképek vizsgálata is sok információt nyújt az utak és a természeti adottságok kapcsolatáról, azonban sokkal egzaktabb adatokat kaphatunk térinformatikai módszerek alkalmazásával. Célunk az, hogy modellezzük azon ősi útvonalak futását, amelyek még maximálisan alkalmazkodtak a természeti környezethez. Ezek az útvonalak még burkolat nélküliek voltak, és nem a 90 km/h sebességű, sima és egyenes futású utakat kedvelő gépkocsikhoz, hanem a terep viszontagságait jobban tűrő lovaskocsikhoz igazodtak. Futásirányuk már a honfoglalás előtt kialakult, amikor még a vizsgált terület népessége jóval kisebb volt a mainál. A fő közlekedési csomópontokat összekötő utak irányát még alig befolyásolták a kis számú köztes települések. Nem „vonzották” magukhoz az utat, nem térítették ki a legalkalmasabb irányból. Az Árpád-kortól a török megszállásig jelentősen nőtt a települések és azok lakosságának a száma, így a közigazgatási határok nagyon befolyásolták az új utak irányának kijelölését is. A török uralom után ismét népességcsökkenés és településsűrűség csökkenés zajlott le, ami az útvonalak módosulásához, áthelyeződéséhez vezethetett (valószínűleg ismét jobban alkalmazkodtak a természeti környezethez). Nagyjából ezt az időszakot mutatják be az I. Katonai Felmérés térképei, amelyeket szintén felhasználtunk a vizsgálathoz (a mai állapotot bemutató, jóval pontosabb térképek mellett).

Az Idrisi térinformatikai program lehetőséget ad arra, hogy ki tudjuk számolni két objektum között a „legolcsóbb” útvonalat. Ehhez azonban szüksége van egy olyan alaptérképre, amelyen minden pixelnek (egységnyi területnek) adott értéke van. Ezt az alaptérképet az 1:200 000-es topográfiai térképe, valamint az 1:100 000-es agrotopográfiai térkép alapján hoztuk létre. Mivel nincs tudomásunk eddig elvégzett hasonló témájú vizsgálatról, ezért az egységnyi területek közlekedési szempontú nehézségi értékeinek meghatározását magunknak kellett kidolgozni. A problémát fizikus szemmel nézve, a következő közlekedést befolyásoló tényezőket vettük figyelembe a probléma megoldásánál: a jármű tömege, a lejtő meredeksége és a felszín közlekedésre való alkalmassága. Az előbbi adatokat felhasználva kaptuk meg a következő képletet:

W = m*g*d* [tgα + (K/cosα)].

Ahol: W – munka; m – tömeg;  g – gravitációs gyorsulás; d – egységnyi távolság; α – egységnyi távolságra eső lejtőszög; K – felületi együttható.

A számításhoz egy 700kg össztömegű lovaskocsit vettünk alapul (egy ló, szekér). Nem gyalogos embert, hiszen az árkon-bokron is átjut, míg a szekérnek igencsak igazodni kell a domborzati, vízrajzi stb. viszonyokhoz, de azért szemmel kell tartani a lassú haladás miatt a rövidítés lehetőségét is. A gravitációs gyorsulás értéke 9,81 m/s², az egységnyi távolság pedig a pixel élhosszúságát jelenti, ami jelen esetben 50,8 m. Ezen állandó adatokon kívül kettő változó nagyságú értéket is meg kellett határoznunk: az egységnyi távolságra eső lejtőszöget és a felületi együtthatót. Az elsőhöz viszonylag könnyen hozzájutottunk, ugyanis az IDRISI az elkészített digitális terepmodellből ezt ki tudta számolni a SLOPE utasításra (3. ábra). A képletbe való könnyű behelyettesíthetőség végett értékét fokokban adtuk meg. A legnagyobb problémát a K meghatározása jelentette, ugyanis erre vonatkozóan nem voltak irodalmi adatok. Egyetlen hasonló témájú vizsgálati anyagot találtunk, amiben a Közút Közlekedési Tudományos Kutató Intézet munkatársai a személy- és tehergépkocsik, valamint a buszok üzemi költségeit ismertetik különböző meredekségű és felületi minőségű utakon, kereszteződésekben, forgalmi helyzetben, illetve különböző sugarú kanyarokban (Berg A. 1975). Ezen tanulmány eredményeit azonban jelen esetben nem tudtuk figyelembe venni. A felületi együttható meghatározásához így az alábbi adatokat használtuk fel: a talajok fizikai félesége, a talajok vízgazdálkodási tulajdonságai, a terület vízrajzi adottságai a szabályozások előtt (folyó, patak, mocsár), és a terület lejtőkitettségi viszonyai.

3. ábra. A vizsgált terület lejtőkategória térképe (szerk. Gyenizse P.)

1 – 0-1°, 2 – 1-2°, 3 – 2-3°, 4 – 3-4°, 5 – 4-5°, 6 – 5-6°, 7 – 6-7°, 8 – 7-8°, 9 – 8-9°,

10 – 9-10°, 11 – 10-11°, 12 – 11-12°, 13 – 12-13°, 14 – 13-14°, 15 – 14° fölött

A vizsgált terület talajainak fizikai féleségét az 1:100 000-es agrotopográfiai térkép alapján határoztuk meg (4. ábra). A különböző talajok szorzószámokat kaptak aszerint, hogy mennyire nehezítik meg a közlekedést. A legnagyobb szemcsemérettel a homok, és homokos vályog rendelkezik, így ezeket veszélyeszteti legkevésbé a kifúvás, ami a keréknyomokban jelentkezik. A homok az, ami a szerkezeti felépítésénél fogva a legkevésbé tömörödik, így nehezen alakulnak ki benne mélyutak, mély keréknyomok, központi hátak. A szél deflációs hatása és a tömörödés legjobban az agyagnál jelentkezik, tehát ezek a legkedvezőtlenebb területek közlekedési szempontból. Hasonlóan nehéz az utak kialakítása a nem mállott durva vázrészekkel rendelkező talajoknál, ahol a felszínre kerülő alapkőzet nagyobb darabjai nehezítik az előrehaladást (továbbá feltételezhető ezen területeken a nagy reliefenergia is, ami a jobb minőségű talajtakaró lepusztulását eredményezte korábban). Ezek alapján a homok és homokos vályog 1×-es, a vályog és az agyagos vályog 2×-es, az agyag és a durva vázrészű talajok 3×-os nehézségi szorzót kaptak. (Ezek a szorzók csupán relatív különbséget jelölnek, ugyanis az abszolút különbségekre nincsenek mérési adataink.)

4. ábra A vizsgált terület talajainak fizikai félesége

(az 1:100 000-es agrotopográfiai térkép alapján szerk. Gyenizse P.)

1 – homok; 2 – homokos vályog; 3 – vályog; 4 – agyagos vályog; 5 – agyag; 6 – nem, vagy csak részben mállott durva vázrészek

            A vízgazdálkodási tulajdonságokat szintén az agrotopográfiai térkép digitalizálásával kaptuk meg (5. ábra). Közlekedési szempontból annál kedvezőbb egy talaj, minél hamarabb elvezeti a rá hullott csapadékot és az olvadékvizeket, továbbá a bejutott vizet nem tárolja sokáig. Ezért a nagy és igen nagy vízelnyelésű, illetve gyengén és igen gyengén víztartó talajok 1×-es szorzót, a közepes és jó vízelnyelésű, illetve jó víztartó talajok 2×-es szorzót kaptak. A vizsgált területen a legkedvezőtlenebbek a közepes víznyelésű és erősen víztartó talajok, valamint a csekély termőréteg miatt szélsőséges vízgazdálkodású talajok (szárazon porzik, vizesen csúszik). Ezek 3×-os nehézségi szorzót kaptak.

5. ábra. A vizsgált terület talajainak vízgazdálkodási tulajdonságai

(az 1:100 000 agrotopográfiai térkép alapján szerk. Gyenizse P.)

1 – igen nagy víznyelésű és vízvezető-képességű, gyenge vízraktározó képességű, igen gyengén víztartó talajok; 2 – nagy víznyelésű és vízvezető-képességű, közepes vízraktározó képességű, gyengén víztartó talajok; 3 – jó víznyelésű és vízvezető-képességű, jó vízraktározó képességű, jó víztartó talajok; 4 – közepes víznyelésű és vízvezető-képességű, nagy vízraktározó képességű, jó víztartó talajok; 5 – közepes víznyelésű és gyenge vízvezető-képességű, nagy vízraktározó képességű, erősen víztartó talajok; 6 – sekély termőréteg miatt szélsőséges vízgazdálkodású talajok;

A vízrajzi adottságok szintén befolyásolják a közlekedést. Az 6. ábrán a vizsgált terület folyóit; nagyobb patakjait; és az év nagy részében egykoron vízzel borított, mocsarait tüntettük fel. A modellben a patakok 2×-es, a folyók 4×-es és a mocsaras területek 5×-ös szorzót kaptak.

            Az utak futását legkevésbé a lejtőexpozíció befolyásolja. Azonban az kétségtelen, hogy az északias lejtőkön – a kedvezőtlenebb mikroklíma miatt – tovább marad nedves, csúszós, pocsolyás az út egy nagyobb eső után és a hó is lassabban olvad el, mint a déli oldalon. Ezért az északias lejtőkön 1,5×-ös szorzót alkalmaztunk a modellben (7. ábra).

            A felületi együttható értékét a négy térkép összeszorzásával kaptuk meg. A lehetséges maximum 540 pont volt, amit azonban egy pixel sem ért el. A vizsgált területen a pixelek értéke 1 és 120 között változik (8. ábra).

6. ábra. A terület útmodellezésnél figyelembe vett vízrajzi adottságai (az 1:600 000-es A Kárpát medence vízborította és árvízjárta területei az árvízmentesítő és lecsapoló munkálatok megkezdése előtt c. térkép, és az 1: 200 000-es topográfiai térképek alapján szerk. Gyenizse P.)

1 – a vizsgált terület

2 – a szabályozások előtt az év nagy részében vízzel borított terület

3 – a továbbjutást nagyon megnehezítő folyó

4 – a továbbjutást akadályozó patak

7. ábra. Északias (É, ÉK, ÉNy) kitettségű lejtők a vizsgált területen (szerk. Gyenizse P.)

8. ábra. A felületi együttható értéke a vizsgált területen (szerk. Gyenizse P.)

1 – 1-3 p.; 2 – 4-5 p.; 3 – 6-8 p.; 4 – 9-11 p.; 5 – 12-14 p.; 6 – 15-17 p.; 7 – 18-23 p.; 8 – 24-31 p.; 9 – 32-40 p.; 10 – 60-120 p.

A lejtőszögek és a K értékének meghatározása után már ki tudtuk számolni, hogy mennyi munkára van szüksége a lovaskocsinak ahhoz, hogy az egységnyi területen (pixelen) áthajtson. A modellünkben a pixelek 348 ezer és 41,8 millió joule közötti értéket kaptak. Mivel a K értékét szubjektív módon határoztuk meg (hiszen egzakt mérések nincsenek), ezért a kapott munka értéke csupán tájékoztató jellegű. Konkrét értékekre nem volt szükségünk, mivel az útvonal modellezésénél az IDRISI csak azt veszi figyelembe, hogy melyik pixel a kisebb értékű („olcsóbb”). A nagy számok zavaró hatását elkerülendő, bevezettük a pixelek értékének jellemzésére az un. közlekedés-nehézségi pontokat. 1 közlekedés-nehézségi pont = 1 millió joule. Értéke tehát a vizsgált területen 0,3 és 41,8 közötti (9. ábra). Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a kapott közlekedés-nehézségi pontok csak bizonyos intervallumok közötti értékeket vettek fel, amit az ábrán fel is tüntettünk.

9. ábra. A vizsgált terület közlekedési szempontú minősítése (szerk. Gyenizse P.)

(jobbra a közlekedés-nehézségi pontok láthatók)

A közlekedés-nehézségi pontokat bemutató térképről statisztikai elemzést készítettünk, amely megmutatja, hogy az általunk vizsgált tájakon belül hogyan oszlanak meg a különböző közlekedés-nehézségi ponttal rendelkező pixelek (10. ábra). Megállapítható, hogy 10 fölötti értékkel alig néhány területegység rendelkezik az egész vizsgált tájcsoportban, és 7 és 8 pont közötti értékűek is csak a síkságokon és a Zselicben vannak jelentősebb számban. A görbék futásából leolvasható, hogy a Zselic és a Mecsek és Villányi-hg. közötti dombság a 1 és 2 pont között mutat éles maximumot (azaz ezekből a közlekedés-nehézségi pontú pixelekből van a legtöbb). A Mecsek és a Villányi-hg. már szélesebb maximumot mutat 1-3 közlekedés-nehézségi pont között. A magasabb értékek felé a két dombságnál meredekebb, a középhegységnél kissé laposabb leszállóágat figyelhetünk meg, ami jelzi a nehezebben járható területek részarányának növekedését. A Mecsek részesedik legnagyobb mértékben az 5-6 pont közötti pixelekből. A Dráva-ártér és a Fekete-víz síkja két éles maximummal is rendelkezik 1-2 és 7-8 közlekedés-nehézségi pontnál. Ez a táj kettősségét mutatja számunkra, hiszen a terület nagy része jól járható, csupán a mocsaras területek akadályozzák a közlekedést. A tájak egy pixelre jutó közlekedés-nehézségi pontok átlagát a 1. táblázat mutatja. Ebből leolvashatjuk, hogy az előrejutás általában a síksági és az alacsony dombsági területen a legkönnyebb. A Villányi-hg. alacsony értéke valószínűleg a Ny-i, lealacsonyodó rész átlagcsökkentő hatása miatt alakult ki. A legnehezebben átjárható tájak pedig a Mecsek és a Zselic, melyekben átlagosan 2,5-3,5-szer nehezebb az előrehaladás (területegységenként), mint a síkságon.

10. ábra. A közlekedés-nehézségi pontok területi aránya a vizsgált tájakon (szerk. Gyenizse P.)

1. táblázat. Egy egységnyi terület (pixel) közlekedés-nehézségi pontjainak átlagos értéke a vizsgált tájakon (szerk. Gyenizse P.)

Az így létrehozott közlekedés-nehézségi pontokat ábrázoló térkép már alkalmassá vált arra, hogy az IDRISI-vel kiszámoltassuk a legkedvezőbb útvonalat két kiválasztott objektum között. A program segítségével a vizsgált területen futó legfontosabb postautakat, országos és megyei útvonalakat, valamint kereskedelmi utakat modelleztük. Az útszakaszok kezdő- és végpontjait egy-egy postaállomás, vagy nagyobb település adta. Az utak és a végpontok kiválasztásában nagy segítséget nyújtott a „Baranya megye útjai és útmenti települései a 19. sz. elején” c. tanulmány (T. Mérey K. 2000). A területünkön áthaladó legfontosabb útvonalak az Istvándi-Szigetvár-Szentlőrinc-Pécs; a Pécs-Szalánta-Siklós-Lapáncsa-Eszék; a Pécs-Szederkény-Mohács és a Pécs-Pécsvárad közötti postautak voltak. Fontos országos, vagy kereskedelmi útvonalak voltak továbbá a Pécs-Cserdi-Szabás-kaposvári; a Pécsvárad-Mecsknádasd-bonyhádi; a Pécs-sellyei; a Sellye-siklósi és a Szigetvár-kaposvári. Ezen útvonalak területünkre eső szakaszát részekre bontva modelleztük le (11. ábra). A vizsgálat során nem foglalkoztunk olyan útvonalakkal, amelyek a vizsgált terület szélén futnak, mert könnyen hamis eredményeket adtak volna.

11. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi fontosabb útvonalak elhelyezkedése a vizsgált területen (szerk. Gyenizse P.)

Az első útszakasz-modell a Szigetvár és Szentlőrinc (postaállomások) közötti postaút és a tőle kissé eltérő futású kereskedelmi útvonal voltak. A postaút É felé kerülve Becefa, Nagy- és Kispeterd érintésével jutott Kacsótára, majd Szentlőrincre. Az 1810-12-es országleírás szerint az út minősége jó, kavicsozott volt, csak kis patakok nehezítették a haladást. Ősszel azonban a sár miatt nehezen volt járható. A másik kereskedelmi-, vagy hadiút Botykán és Nagypeterden át jutott Kacsótára, majd Szentlőrincre. Több helyen nagyon elhasznált, esős időben gyakran járhatatlan volt (T. Mérey K. 2000). A 61. ábrán feltüntettük mind a két útvonalat az I. Katonai Felmérés térképe alapján, valamint a mai 6-os főút nyomvonalát is (ez utóbbi a kereskedelmi út kiépülésével jött létre). A térképen látható az általunk számított, legkisebb energia-befektetésű útvonal is. Az IDRISI-vel statisztikát is készítettünk a modellezett, valamint a régi és mai útvonalak eltéréséről (12. ábra). Közelítőleg 100 méterenként számíttattuk ki a különbséget a két aktuális útvonal között, egészen a kb. egy kilométeres eltérésig. Sajnos a pixelek nem adták ki pontosan a kívánt százméternyi távolságot. Az egy kilométer fölötti különbség már azt jelzi, hogy az út futását valószínűleg más természeti adottságok határozták meg, mint a számított modellét. Egy völgytalp, nyereg, vagy dombhát ritkán szélesebb egy kilométernél. Ezen az útszakaszon – mint a térképről és a statisztikából is látszik – a D-i kereskedelmi úton (a mai 6-oson) való haladás igényelt kisebb energiát, ugyanis ez tér el kisebb mértékben a modelltől. Közel fele 508 m-nél, több mint négyötöde 711 m-nél közelebb van hozzá. A postaút csak a Kacsóta körüli szakaszon egyezik meg a modellel, továbbiakban a falvak „vonzó hatására” É-nak fordult, így több mint fele részben egy kilométernél messzebb távolodik tőle. Megállapíthatjuk tehát, hogy a Szigetvár-Szentlőrinc közötti területen, a D-i kereskedelmi út és a vele megegyező mai 6-os főút futását nagyon erősen befolyásolták a természeti környezet adottságai (a társdadalmi-gazdasági érdekek mellett).

12. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi főútvonalak futásirányának eltérése Szigetvár és Szentlőrinc között (szerk. Gyenizse P.)

A postaút következő szakasza Szentlőrinc és Pécs között, a Mecsek és a Pécsi-víz (Kenest-patak) síkjának határán húzódott. A két végponton kívül csak Rácvárost érintette. Minősége a XIX. sz. eleji leírás szerint minden időben jó, murvázott, árkokkal ellátott volt. Több jelentéktelen patakon is áthaladt, amelyeken fa- és kőhidak vezettek át. A mai 6-os elsőrendű főút is nagyrészt ezt az irányt követi, csak egy Szentlőrinc előtti rövid szakaszon tér el tőle (a régi út DK felől közelítette meg a várost). A statisztika jelentős egyezést mutat a modell, illetve a régi és főleg a mai főút között (13. ábra). Míg az előbbinek közel negyede egy kilométernél jobban is eltávolodik a modelltől, az utóbbinál ennek aránya elhanyagolható. A XVIII. sz. végi út több mint egyharmada, a 6-os főút több mint fele húzódik 508 m-nél közelebb a legkisebb energia-befektetésű úthoz. A mérsékelt eltérések magyarázata lehet, hogy a Pécsi-víz és a hegylábi területek között jelentős szélességű, közlekedési szempontból kiváló adottságú terület húzódik. Összességében itt is megállapíthatjuk, hogy a mai főút futásiránya igen nagy egyezést mutat a természeti adottságokkal.

13. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi főútvonalak futásirányának eltérése Szentlőrinc és Pécs között (szerk. Gyenizse P.)

A pécsi postaállomás a XIX. sz. első felében országos alközpont, rovatoló állomás (Absatz-Postamt) volt, ami rangban a kőszegi főposta (Ober-Postamt) után következett. Innen további három irányba ágaztak ki postautak, melyek közül a Pécs-Szalánta-Siklós-eszéki volt a legfontosabb. Péccsel együtt négy postahivatal működött ezen út minket érintő részén, így három részre bontva vizsgáltuk meg. A postaút Pécs és Szalánta közötti szakasza azonos a mai, dombháton futó, 58-as másodrendű főúttal. Minősége jó, felülete kaviccsal javított, minden időben járható volt a XIX. sz. elején. A térképi és statisztikai vizsgálataink szerint futása alig különbözik a modelltől, háromnegyed részt nem távolodnak el egymástól 508 m-nél messzebb (14. ábra). A nem egészen 20 százaléknyi, egy kilométernél nagyobb eltérés azzal magyarázható, hogy a XIX. sz. elejére a Pécsi-medence mocsarait már nagyrészt lecsapolták, így Pécstől D felé könnyebben lehetett már átjutni, mint azt a modellben feltételeztük. A dombságon már szinte tökéletes az egyezés a modell és az utak között.

14. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi főútvonalak futásirányának eltérése Pécs és Szalánta között (szerk. Gyenizse P.)

A Szalánta és Siklós közötti szakaszon a XIX. sz.-ban (és valószínűleg korábban is) a Villányi-hegységen való átkelés nehezítette meg a postafogatok életét. Az út több helyen nagyon kijárt, esős időben nagyon rossz minőségű volt, sőt Turonynál egy nehezen járható mélyúton kellett áthaladni. A hegyen való átjutáshoz előfogat szükségeltetett. A térképi és statisztikai vizsgálataink az előző esethez hasonló eredményeket mutatnak (15. ábra). A modell, illetve XVIII. sz.-i és a XX. sz-i útvonal csak kis mértékben tér el egymástól a Szalántától a hegység D-i lábáig terjedő szakaszon. A 20 százaléknyi, egy kilométernél nagyobb eltérést az utóbbiak Máriagyűd felé való elkanyarodása, valamint a modellnek az „olcsóbb” síksági területek felé való eltérülése okozta. Ettől eltekintve, ezekről a régi és mai útszakaszokról is megállapítható, hogy a lehető legnagyobb mértékben a természeti adottságokhoz alkalmazkodnak.

15. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi főútvonalak futásirányának eltérése Szalánta és Siklós között (szerk. Gyenizse P.)

Siklósnál a postaút két irányba ágazott két-két és fél évszázaddal ezelőtt. Az egyik ága Beremend és Dárda érintésével, a másik (a térképen jelentősebbnek ábrázolt) Lapáncsa, Baranyavár és Dárda érintésével jutott Eszékre, a következő „Absatz-Postamt”-hoz. Ezeken a szakaszokon az utat általában jól járhatónak írták le, csak esős időben volt nehéz rajta a közlekedés. Az állandóan vízállásos helyeket fahidak szelték át. A Siklós és Lapáncsa közötti modellünk meglehetősen eltér a XVIII. és a XX. sz. végi utaktól is, alig van közös szakaszuk (16. ábra). Ezt a mikrodomborzat sajátosságaival magyarázhatjuk, amely a síksági területeken ma is nagymértékben befolyásolja a műszaki létesítmények elhelyezkedését és a gazdasági életet. Sajnos a modellünkben ezek a tényezők a kis felbontás miatt nem kaptak elég nagy hangsúlyt.

16. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi útvonalak futásirányának eltérése Siklós és Lapáncsa között (szerk. Gyenizse P.)

A Pécsről kiinduló második, Mohácsra menő postaút közbülső postaállomása volt Szederkény, amely a vizsgált területünk K-i szélén helyezkedik el. A XVIII. sz.-i postaút jelölte ki a mai 57-es főút nyomvonalát a Szemelyi-patak és a Vasas-Belvárdi-vízfolyás közti ÉNy-DK irányú, széles dombháton. Az út és a modellünk ismét csak meglehetősen eltér egymástól, ugyanis 67 %-ban egy kilométernél messzebb futnak egymástól (17. ábra). A modell szerint a legkisebb energia-befektetésű útvonal a nagykozári dombokon áthaladva, Magyarsarlós mellett jut le a Vasas-Belvárdi-vízfolyás völgyébe, majd Hidor és Olasz érintésével ér Szederkénybe. Tehát a dombhát helyett inkább a völgytalpat részesíti előnyben. Ezen, vagy ettől alig eltérő nyomvonalon fut egyébként egy kis jelentőségű út az I. Katonai Felmérés térképén, amely a fenti falvakat köti össze. Azonban a főleg nem faluközi forgalmat bonyolító főút vonalvezetését az indokolhatja, hogy dombhátakon sokkal könnyebb volt az utakat karbantartani, mint a völgyekben. Erre már a rómaik is rájöttek és ezen út nyomvonalának egy részét is ők jelölték ki kétezer évvel ezelőtt (Fülep F.-Sz. Burger A. 1979).

17. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi főútvonalak futásirányának eltérése Pécs és Szederkény között (szerk. Gyenizse P.)

A Pécsről kiinduló, legkevésbé jelentős postaút Pécsváradra tartott, majd utána szétágazva Bátaszék (budai országút), illetve Bonyhád, Simontornya felé haladt tovább. Az út két postaállomás közötti szakaszát modelleztük le, a Pécs-pécsváradit és a Pécsvárad-mecseknádasdit. A kétszáz évvel ezelőtti postaút első szakasza jó minőségű, alapzata kő és kavicsozott volt. Nyomvonala megegyezik a régi 6-os főútéval, de az új 6-ostól már több helyen eltér. A modell csak kevéssé egyezik meg a fent említett utakkal, ugyanis negyedrészük, illetve harmaduk fut 508 m-en belül, és majdnem a fele szakaszuk van egy kilométernél távolabb tőle (18. ábra). A modell szerint a hegyláb helyett inkább attól D-re, a dombság É-i peremén kellett volna haladniuk. A térképről azonban sejthető, hogy a mai 6-os út nyomvonalának jelentős része egyezne a modellel, ha Pécsváradnál nem a várat, hanem a forgalmilag kedvezőbb alsó városrészt jelöltük volna meg végpontnak.

18. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi főútvonalak futásirányának eltérése Pécs és Pécsvárad között (szerk. Gyenizse P.)

A Pécsvárad és Mecseknádasdi szakaszon a hegység K-i peremének az átszelése miatt nehéz dolga volt az utazóknak. Az utak vonalvezetése, éppen emiatt, az idők során jelentősen változott. A rómaiak Hosszúhetényen és az Óbányai-völgyön keresztül utaztak K felé, Pécsváradot nem is érintették. A XVIII. sz.-i út Pécsváradtól K-re fordult, és Pusztakisfalun, valamint Apátvarasdon keresztül jutott el Mecseknádasdra. A mai 6-os út ettől É-ra fut. A modellünk nagy hasonlóságot mutat a mai út vonalvezetésével, kétharmada 508 m-en belül fut, és kevesebb, mint egy tizede távolodok el egy kilométernél messzebbre tőle (19. ábra). A XVIII. sz-i út tervezői azonban teljesen más természeti adottságokat részesítettek előnyben, több mint háromnegyed részben eltértek a modelltől.

19. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi főútvonalak futásirányának eltérése Pécsvárad és Mecseknádasd között (szerk. Gyenizse P.)

Megvizsgáltunk néhány kisebb jelentőségű, de hosszabb kereskedelmi utat is, melyek Szigetvárt és Kaposvárt, Pécset és Kaposvárt, Pécset és Sellyét, Siklóst és Sellyét, valamint Pécset és a Dráva-folyót kötötték össze. Szigetvár és Kaposvár között már a XVIII. sz.-i térképeken is két jelentősebbnek ábrázolt út húzódik. A K-i kis kitérésekkel a mai 67-es főút elődje lehetett, azaz a Szentlászló-Bőszénfa-Simonfa irányt követte, a Ny-i pedig a Somogyhárságy-Kishárságy-Töröcske vonalon haladt. A modellezett legkisebb energia-befektetésű útvonal nem kis meglepetésünkre szinte pontosan a Ny-i út mentén fut végig. Míg a mai 67-es út és elődje több, mint 90 %-ban egy kilométernél messzebb halad a modelltől, addig a Ny-i út közel 90 %-a 508 m-nél közelebb húzódik (20. ábra). Ez alapján felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a későbbiekben miért a K-i szakaszon alakították ki a 67-es főutat? Valószínű, hogy ennek társadalmi-gazdasági okai voltak, hiszen így több és jelentősebb lakosságszámmal rendelkező falu került közvetlenül főút mellé, vagy kis távolságra tőle.

20. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi főútvonalak futásirányának eltérése Szigetvár és Kaposvár között (szerk. Gyenizse P.)

A következő kereskedelmi út Pécset és Kaposvárt kötötte össze Cserdi, Helesfa, Korpád, Szabás, Gálosfa és Simonfa érintésével. Már a római időkben is nagyjából ezen a vonalon húzódott egy feltételezett főút (Fülep F.-Sz. Burger A. 1979). A XIX. sz. eleji leírás szerint Pécstől Cserdiig, a hegylábi területeken haladó utat kis hidakkal ellátott patakvölgyek keresztezték, a minősége általában elfogadható, csak ősszel és tavasszal nehezítette nagyon a haladást. A Zselicben futó szakasza a „természetnek átengedett”, és esős időben nehezen járható volt, de több helyen kimosott mélyutak is akadályozták a közlekedést (főleg Gálosfa környékén volt leromlott állapotban). Ma már ez az útvonal csak erdőgazdasági célra használható, így a két megyeszékhely közötti utat leggyorsabban a jóval keletebbre húzódó 66-os főúton tehetjük meg. Így nem meglepő, hogy ez utóbbi a modelltől szinte teljes hosszában egy kilométernél nagyobb távolságra halad (21. ábra). Az viszont nagyon érdekes, hogy a nagy távolság ellenére az ősi út kétharmad részében sem távolodik el a modelltől egy kilométernél jobban, sőt negyede 203,2 m-nél is közelebb fut. A modell a Központi-Zselicben szinte pontosan a régi út mentén, dombháton húzódik, egyébként pedig a patakvölgyeket és a lankásabb lejtőket részesíti előnyben.

21. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi főútvonalak futásirányának eltérése Pécs és Kaposvár között (szerk. Gyenizse P.)

A Pécsről Sellyére az I. Katonai Felmérés térképe, illetve az országleírás két különböző főútvonalat jelöl meg. Az térkép szerint jelentősebb útvonal Szabadszentkirály, Gerde, Magyarmecske, Gilvánfa és Csányoszró érintésével jutott Sellyére. A XIX. sz. eleji leírás szerint az út első szakasza dombsági területen fut, Gyód, Keszü, Görcsöny, Baksa, Téseny és Kisasszonyfa után kapcsolódik az előző úthoz Gilvánfánál. A legnehezebb útszakasz a Pécsi-víz (Kenest-patak) árterén át vezetett, majd Gilvánfa és Kiscsány között az út jól karbantartott, minden időben járható volt. Kiscsánytól Sellyéig az út kiépítetlen volt, de homokon vezetett, és így mindig jól lehetett rajta haladni. Számos vizesárok és mocsár volt megtalálható erre, amelyeken csak hídon lehetett átjutni. A mai leggyorsabb útvonal Szentlőrinctől D-re haladva Királyegyháza és Gyöngyfa után kapcsolódik Magyarteleknél a XVIII. sz.-i úthoz. A legkisebb befektetésű útvonal egyenesen halad a hegylábi területen Szentlőrinc É-i részéig, majd ott D-nek fordul és Sumony irányából éri el Sellyét. A térkép és a statisztika leginkább a különbségeket hangsúlyozza ki, ugyanis a modellnek és az útvonalaknak kb. kétharmada egy kilométernél is jobban eltér egymástól (22. ábra). Itt is levonhatjuk tehát a következtetést, hogy a sík területek útjainak megfelelő modellezéséhez az alaptérképünk nem tartalmaz elég információt.

22. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi főútvonalak futásirányának eltérése Pécs és Sellye között (szerk. Gyenizse P.)

A Dráva mentén, a XVIII.-XIX. sz.-ban, a K-Ny-i összeköttetést az Istvándi-Sellye-siklósi út biztosította, amiből csak a második szakasz található meg maradéktalanul a vizsgált területen. Sellyétől az út Csányoszró, Nagycsány, Vajszló, Baranyahídvég, Kémes, Kovácshida és Ipacsfa érintésével jutott el Siklósra. Ez a futásirány nagyjából a mai útra is érvényes. Az út Baranyahídvégig homokban futott, amely a „természetnek átengedett” volt, de a haladást csupán nyáron nehezítette meg kissé. Az Okor-patakon (a mai Fekete-vízen) átkelve már számos helyen akadályozták vizesárkok és mocsaras területek a közlekedést, amely az esős időszakokban majdnem lehetetlen volt. Modellünk és a valódi útvonalak ismét jelentős mértékben eltérnek egymástól, több mint 70 %-ban egy kilométernél messzebb futnak egymástól (23. ábra). Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy az előbbi az ormánsági homokbuckák D-i részét, míg az utóbbiak az É-i peremét részesítették előnyben.

23. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi útvonalak futásirányának eltérése Sellye és Siklós között (szerk. Gyenizse P.)

Próbaképpen modelleztük a Pécs és a Dráva-folyó közötti „legolcsóbb” útvonalat is, amelynek végpontja a leggyorsabban elérhető átkelőhelyet is kijelöli. Ez az útvonal a Zók-Pécsbagota-Téseny-Páprád-Vajszló-Vejti irányt követi. Sem a régmúltban, sem a közelmúltban nem létezett azonban ezen a környéken jelentős átkelőhely. A rómaiak valószínűleg Tésenfától D-re keltek át a folyón. A XVIII.-XIX. században pedig a még ma is használatos drávaszabolcsi átkelő volt a legkeresettebb. (Ezen kívül csak a Drávasztára melletti Révfalunál lehetett biztonságosan átjutni a folyón.) Modellünk mindhárom átkelőhöz vezető úttól jelentősen eltér. A statisztikában viszonyítási alapnak használt Pécs-Drávaszabolcsi úttal csak a kezdeti szakaszon vannak közös pontjaik (24. ábra).

24. ábra. A legkisebb energia-befektetést igénylő modellezett útvonal, valamint a XVIII. sz. végi és a XX. sz. végi főútvonalak futásirányának eltérése Pécs és a Dráva-folyó között (szerk. Gyenizse P.)

Összefoglalás

A vizsgálataink alapján elmondhatjuk, hogy a történeti források és a térképi vizsgálatok alapján levont következtetéseinket – miszerint a domborzati, talajtani és vízrajzi viszonyok jelentősen befolyásolják a közutak és vasútvonalak futását – alátámasztják a térinformatikai módszerekkel nyert adataink is.

Ehhez a vizsgálathoz FIR-t hoztunk létre, amely a lejtőmeredekséget, a talajminőséget, a folyóvizeket, a mocsarakat és a mikroklímát vette figyelembe. A fenti adottságok alapján modelleztük a legkisebb energia-befektetést igénylő utakat a közlekedési csomópontok között.

Statisztikai adatokkal igazoltuk, hogy a modellezett, valamint a dombsági és hegységi területek XVIII-XIX. sz.-i és mai útjainak nyomvonala között jelentős a hasonlóság, sőt az átfedés. Különösen igaz ez a Szigetvár-Szentlőrinc-Pécs és a Pécs-Szalánta-Siklós közötti főútvonalakra, valamint a Pécs-Kaposvár és a Szigetvár-Kaposvár közötti egykori kereskedelmi utakra. A síksági területeken kevésbé feleltethetők meg egymásnak a valódi és a modellezett utak, ami azt mutatja, hogy a modellbe be nem építhető mikrokörnyezeti hatások itt döntő fontosságúak.

Irodalom:

• BERG A. 1975: Közúti munkák hatékonyságának vizsgálati módszerei – Közút Közlekedési Tudományos Kutató Intézet 18. sz. kiadványa, Budapest, pp. 73-81

• ERDŐSI F. 1975: A mezőgazdaság és a közlekedési pályák felszínformáló hatása Pécs térségében – In: Komplex földrajzi és történelmi kutatások újabb eredményei a Dunántúlon, MTA DTI, Budapest, pp. 141-155.

• ERDŐSI F. 1978: Történelmi források és térképek szerepe a környezetben antropogén hatásra végbement változások földrajzi vizsgálatakor – Földr. Közl. XXVII. évf. 2. szám, pp. 118-127.

• ERDŐSI F. 1980: A Dél-dunántúli régió közlekedési hálózatának kialakulása a termelőerők és a településhálózat területi sajátosságaival összfüggésben – Földr. Ért. XXIX. évf. 1. szám, pp. 61-93.

• FÜLEP F.-SZ. BURGER A. 1979: Baranya megye a római korban – In: BÁNDI G. (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig, Baranya Megyei Levéltár, Pécs, pp. 223-317.

• KRAUTER GY. 198?: Baranyai utak – KPM Pécsi Közúti Igazgatóság, Pécs, pp. 8-18.

• LOVÁSZ GY. (szerk.) 1977c: Baranya megye természeti földrajza – Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 384 p.

• T. MÉREY K. 2000: Baranya megye útjai és útmenti települései a 19. sz. elején – Tanulmányok és források Baranya megye történetéből VI., Baranya Megyei Levéltár, Pécs, pp. 9-87.

• PAKUCS B. 1934: A magyar vasútépítés kezdetei – Erzsébet Tudományegyetem, Specimina 65., Pécs, 61. p.

Források:  

• I. Katonai Felmérés térképei, 1783-84

• 1:100 000-es agrotopográfiai térképek, Kartográfiai Vállalat, 1983

• 1:200 000-es topográfiai térképek, MH Térképészeti Hivatal, 1989

• 1:600 000-es A Kárpát medence vízborította és árvízjárta területei az árvízmentesítő és lecsapoló munkálatok megkezdése előtt c. térkép, M. Kir. Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Intézete, Budapest, 1938